Az első szórólapom mindenkihez elér(t)

Ma, azaz 2019. szeptember 15-én este sikerült kikézbesítenem az utolsó darabot is , az első bemutatkozó szórólapomból, ahogy azt már a facebook oldalamon is láthatták esetleg ( https://www.facebook.com/gergely.bencsath.35/posts/126062372099809 )

Mivel a választói névjegyzékben összesen 2.449 választópolgár szerepel a választókerületemben, így elsőre úgy gondoltam elég lenne 1000 szórólappal készülnöm. (Persze ennél azért többet gyártottam…) Természetesen menet közben ki is derült, amit addig is sejtettem: sokkal- sokkal többen vagyunk, akik itt élünk, csak épp bejelentve-bejelentkezve kevesebben vannak.

Végül valamivel több, mint 1500 (majdnem 1600) szórólap kézbesítésével (melynek során két nap alatt több mint 20 kilométert gyalogoltam és emellett még néhol gépkocsit használtam) úgy hiszem, sikerült mindenkihez eljuttatnom az első üzenetem, a bemutatkozásom. A választásokig hátralévő időben, vagyis a következő hetekben még többször is tervezek ilyen formában szólni az itt élőkhöz, hogy jobban megismerhessenek engem és céljaim.

Remélem örömmel vették az első üzenetet és kíváncsiak a folytatásra, mert hamarosan következik! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük